Református lelkipásztor és vallástanár.  Beosztott, illetve helyettes lelkészként Császáron, Balatonőszödön és Budapest-Rákosligeten szolgált. Közel húsz évig végzett gyülekezeti hitoktatást óvodás korúak és általános iskolások között, valamint konfirmációi előkészítőket, ifjúsági bibliaórákat tartott. Speciális napközis hittanos táborokat szervezett (német-musical, angol, kézműves, élménypedagógiai).  Homiletikai tanulmányokat folytatott Wuppertalban és Münsterben, majd homiletika trénerként a Pápai Református Teológián adott órákat. 2013 óta dolgozik az RPI-ben katechetikai szakértőként. Szakterülete az általános iskolai katechézis, részt vesz a taneszközfejlesztésben és katechetikai képzéseken. Kedvenc témája a kreatív katechézis. Két felnőtt gyermeke van.