A rendezvényekre on-line jelentkezhet. BelépésRegisztrációElfelejtett jelszó
XXVII. SDG BIBLIAISMERETI VERSENY
Verseny kategória: 
Bibliaismeret, egyháztörténet
Verseny kiíró: 
Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom
Meghirdetés köre/célkorosztály: 
9-13. évfolyamos tanulók

A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várjuk, egy iskolából legfeljebb két csapat jelentkezhet.

Az idei verseny online módon kerül megrendezésre.

Két versenyrész van: egy 100 kérdéses tesztírás és egy kreatív, stratégiai jellegű kalandverseny. A két versenyrészt, ahogyan a korábbi években is, külön értékelik, de a versenyrészek anyaga között nincs különbség. Ebből az osztottságból kifolyólag kérik, hogy minden csapatnál külön jelezzék a jelentkezésnél, hogy mindkét versenyrészen részt kívánnak-e venni.

Mindenkit arra bíztatunk, hogy a verseny egészén vegyen részt, de természetesen járható út az is, hogy csak egyik vagy másik felén vesz részt egy csapat.

Ezúttal Lukács evangéliuma a verseny anyaga. A kiírt könyvből a revideált újfordítású Biblia (RUF2014) alapján készüljenek fel. A versenyen ezúttal is kijelöltek 9 kötelezően megtanulandó igeverset/igeszakaszt, ezek a következők (szintén a revideált újfordítású Biblia (RUF2014) alapján): Ézs 40,3-5; Ézs 61,1-2; Lk 1,30-33; Lk 1,68-75; Lk 2,10-14; Lk 2,29-32; Lk 5,31-32; Lk 6,27-28; Fil 2,6-11

A teszt mellett idén is lesz kalandverseny, ahol a csapatoknak többféleképpen kell majd online formában, adott időben megoldaniuk a kiadott feladatokat. Az online verseny részleteiről időben tájékoztatják a résztvevőket.

Tanári programok: Az online verseny alatt a kísérőtanárokat kérik meg, hogy felügyeljék a diákok munkáját, emellett rövidített, egynapos program lesz, így a szokásos fórumot sajnos nem tudják megtartani.

Verseny időpontok
Verseny nevezési határidő: 
2021.02.19.
Verseny döntő időpontja: 
2021.03.05.
Verseny meghirdetője: 
református fenntartású
Verseny célközönsége: 
Nem SNI, BTMN tanulók