A rendezvényekre on-line jelentkezhet. BelépésRegisztrációElfelejtett jelszó

A Magyarországi Református Egyház köznevelési törvénye alapján a Református Pedagógiai Intézet koordinálja és összeállítja az országos, éves versenynaptárat.

Aktuális verenykiírásaink itt, a versenyeredmények itt letölthetők.

Versenybejelentés: Görög Tímea pedagógiai szakértőnél

 

 

Kik a „legzöldebb” református diákok?

       Április 23-án indult el az idei Fenntarthatósági Témahét, melyre összesen 1512 iskola mintegy 320 ezer diákja regisztrált.A témahét  elsősorban a gyermekeknek szól, s a program kiemelt célja, hogy a gyerekek már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.

      A témahét egyik kiemelt rendezvénye a ZöldOkos Kupa volt, ami egy általános iskolai felső tagozatos diákok részére meghirdetett többfordulós csapatverseny.A verseny idén 6 fordulós volt: 4 online fordulóból, regionális döntőkből és az országos döntőből állt. A döntőbe a 830 nevezett csapat közül a 9 legjobb jutott be. 
          A döntőben résztvevő csapatok között volt a Cinkék csapata, amely a székesfehérvári Talentum Református Iskola diákjaiból állt, s az országos döntőben a nagyon előkelő harmadik helyen végzett. Szeretettel gratulálunk a szép teljesítményükhöz!

További információ elérhető: http://www.origo.hu/itthon/20180428-fenntarthatosagi-temahet-zoldokos-kupa-donto-2018.html

         A témahét ez évi központi témája a természeti környezet védelme lett.

Áder János köztársasági elnök második éve tart előadást diákoknak a Fenntarthatósági Témahét keretében. Tavaly a klímaváltozásról, idén a klímaváltozás mellett a vízválságról beszélt a diákoknak, s az idei helyszín a Szentendrei Református Gimnázium volt.

            További információ elérhető: http://www.origo.hu/itthon/20180424-a-vizvalsagrol-es-a-klimavaltozasrol-tartott-rendhagyo-orat-ader-janos-fenntarthatosagi-temahet.html

 

 

Az Oktatási Hivatal tájékoztatója a TehetségKapu portál indulásával kapcsolatban

Az Oktatási Hivatal a széles alapokon nyugvó, több szinten működő tehetséggondozás érdekében létrehozta az egységes, nemzeti, komplex tehetségazonosítási rendszer működtetésének és továbbfejlesztésének támogatását szolgáló TehetségKapu információs rendszert, amelynek hosszú távú célja a tehetségügy eddigi szerteágazó kezdeményezéseinek és fejlesztéseinek összefogása. A rendszer rövid távú célja a tehetségek megismerésének támogatása, a hatékony tehetséggondozó módszerek megismertetése, terjesztése, valamint segítségnyújtás a tehetségek számára legmegfelelőbb program, mentor megtalálásához.

Az információs rendszer a www.tehetsegkapu.hu oldalon érhető el.

Az Oktatási Hivaal tájékoztató levele INNEN letölthető.